Nyílászáró javítást Budapesten is könnyen el lehet intézni

Műanyag nyílászárók

A nyílászárók állapota rendszerint a hideg hónapokban kerül fókuszba, hiszen az ajtók, ablakok hiányosságait elsősorban ekkor tapasztaljuk meg.

Nem ritka, hogy kellemetlen huzat-jelenséggel szembesülhetünk a lakásban, de a beázások, helytelen záródások és szorulások is sok bosszúságot képesek okozni. A tapasztalatok szerint a legtöbben a nem megfelelő hőszigetelés miatt fordulnak szakemberhez, de az eltört zsanérok és a kilincsekkel kapcsolatos problémák is gyakoriak.

A megfelelő szakember megtalálása korántsem egyszerű feladat. Sokak számára a megbízhatóság és a korrekt árak is lényegesek. Ezen az oldalon megnézheti, hogy Budapesten kihez fordulhat, ha nyílászáró javításra lenne szüksége: http://www.uvegezes.info/nyilaszaro-javitas/. Az ablakok sok esetben javíthatóak és nem kell több százezer forintot költeni azok cseréjére.

Miért fontos a jó nyílászáró?

A nyílászárókkal kapcsolatos gondok már csak azért is odafigyelést igényelnek, mert a havi rezsi összegét is befolyásolhatják azok. A nem jól záródó ablakokon keresztül gyakorlatilag az utcát fűtjük, de természetesen a nyári forróság idején is kellemetlen a hőszigetelés hiányossága. Az ablakok környékén nem ritka a penészesedés sem, hiszen a beépítési hiányosságok vagy a hőszigeteléssel összefüggő problémák hőhidak kialakulásához vezetnek. A fekete foltok nem csak esztétikailag bírnak hátulütőkkel, hanem bizony a lakásban tartózkodók egészségére is hatással vannak azok.

Tudta, hogy a penészfoltokból a levegőbe kerülő spórák felső-légúti megbetegedéseket és allergiát okozhatnak?

Miért adná meg az esélyt annak, hogy szeretteinek egészsége is kárát lássa a nem jól záródó ablakoknak? Ugyan hazánkban egyre kevesebb jó szakember van, de még mindig akadnak olyanok a fővárosban is, akik megbízható munkát végeznek, és megfizethető áron teszik ezt. Nem csak a nyári lakásfelújítás idején érdemes az ablakok állapotára figyelni, hanem akár télen is, amikor a hőszigetelés nélkülözhetetlennek bizonyul.

A nyílászárók állapota alapvetően befolyásolja azt, hogy mennyire kényelmesen használható otthonunk. Miért élne együtt az ablakok záródási gondjaival, ha ezek a hiányosságok korrekt áron, gyorsan orvosolhatóak? Érdemes szakembert hívni, hiszen a megfelelő profinak köszönhetően sokkal olcsóbban úszható meg a felújítás, mintha a teljes cserére esne a választás.

menu
menu